A léptek lassan vánszorognak,
A botló láb keresi az utat,
Közeledve lassan a végső célhoz
Várva az áhított nyugalmat
Hosszú az út, fáradt a vándor,
Örül hát végre, hogy révbe ér,
Megtört lelke nyugalmat keres, ám
Harangok hangját hozza a szél
Végső pillantás, végső búcsú - csak emlékben él már, nincs többet jövő
Harangok zúgnak, búcsúzik egy lélek - kihunyt benne az éltető
Láng, teste a földé - köddé válik nemsokára,
Harangok zengik a végsõ búcsút - visszatérhet végleg a porba
Közös percek, az utolsó csók
Végső ölelés, örök fájdalom
Igaztalan isten csapásaként
Fekszik hidegen a halotti ágyon
Testetlen isten, lelketlen fenevad
Csodáltad szépségét, vágytad testét,
Örökre magadhoz láncoltad őt,
Elragadtad végleg ártatlan lelkét
Végső pillantás, végső búcsú - csak emlékben él már, nincs többet jövő
Harangok zúgnak, búcsúzik egy lélek - kihunyt benne az éltető
Láng, teste a földé - köddé válik nemsokára,
Harangok zengik a végsõ búcsút - visszatérhet végleg a porba
Arany haját nem fújja a szél,
Piros ajka megfakult végleg,
Szája többet nem nyílik szóra,
Örökre elhagyta őt az élet
Tekintetében nincs fény
Pillantása megfagyott
Kék szemébõl elszállt az élet,
Teste, lelke örökre halott
Kegyetlen isten ki fájdalmat teremtesz, álszent ölelésed szeretetet hirdet,
Kétarcú fenevad, mennyei ringyó, fiadért is eljött a végzet,
Mindenhatóként feláldoztad, élegetve mindent, amit nem értesz,
Kétarcú fenevad, mennyei ringyó, a végzet kezeként elérlek téged!
Az üres házban minden csendes,
Nem hallatszanak a könnyed leptek
Eloszlik, eltűnik, nincs sehol,
Testét bekebelezik a férgek
A harang hangja is elhalt végleg,
Fekete csend borult a világra
Üveges szemmel, remegő kézzel
Az örök gyász is befogad magába
Kegyetlen isten ki fájdalmat teremtesz, álszent ölelésed szeretetet hirdet,
Kétarcú fenevad, mennyei ringyó, fiadért is eljött a végzet,
Mindenhatóként feláldoztad, élegetve mindent, amit nem értesz,
Kétarcú fenevad, mennyei ringyó, a végzet kezeként elérlek téged!